A-SZÖVETSÉG a sós és édes Özönvíz összefogásáért-MTV paródia

"vannak heréltek, akik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért"

1.Kitől származik az alábbi idézet?

„Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden ígéjével.”


A,- Jézus Krisztus

B,- Ádám mondta Évának, mert akkor még kevés volt az ellentmondás.

C,- A Sátán, hiszen az mindig az Igével jön.




2. A következő idézetek közül melyik a Tízparancsolat része?

 A,- „És akár férfi, akár asszony, hogyha ígéző vagy jövendőmondó lesz közöttök, halállal lakoljanak; kővel kövezzétek azokat agyon; vérök rajtok.”

B, -„Ne ölj!”

C,- „ Ha pedig elbizakodottságból azt cselekszi valaki, hogy nem hallgat a papra, a ki ott áll, szolgálván az Urat, a te Istenedet, vagy a bíróra: haljon meg az ilyen ember. Így tisztísd ki a gonoszt Izráelből.”



3. Ki és kinek adta az alábbi parancsot?

„És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek.”

 A,- Pál írta a II. Korintus levélben, intés formájában az utolsó időkre vonatkoztatva. (A Jelenések Könyvében az ötödik angyal kitölti a poharát, ez a második özönvíz lesz.)

B,- A Jelenések Könyvében a szárazföldeket uraló Sátán elől menekülőkhöz, írta Mirjam.

C,- Az Úr mondta Noénak az Özönvíz kezdete előtt.


 4. Noé parancsba kapta-e az Úrtól, hogy bálnát is vigyen a bárkára?

 A, - Igen, mert az Úr világosan megmondta, hogy minden élőből, minden testből kettőt kettőt be kell vinni a bárkába. De ez csak akkor igaz, ha abban az időben voltak már bálnák!  

B.- Nem, mert a Bálna akkor még ismeretlen, tehát nem létező állatfaj volt.

C,- Igen, és a végrehajtás legfőbb bizonyítéka a világ legmagasabb hegyén, az Araráton megtalált bárka ősi bálnagyermek akváriuma.



5. A tizedik csapásban az elsőszülöttek mely csoportját ölte meg az Úr Egyiptomban?


A,- A negyvenöt életévnél idősebb nő nemű elsőszülötteket.

B, - A hat évnél fiatalabb egyiptomi fiú elsőszülötteket.

C, - Minden elsőszülöttet Egyiptom földjén.



6. Melyik adat határozza meg legpontosabban az egyiptomi fogságból menekülő, Mózes által vezetett izraeliták számát?


A, -Százharmincezer lándzsás és íjász.  

B, -Hatszázháromezer ötszázötven  húsz évnél idősebb ember.

C,- Tízszer százezer és huszonötezer nyolcszáztiz számolt lélek. ( A világ legnagyobb nemzete volt ekkor!)



7. Az alábbi idézetek közül az egyiket NEM az Úr mondta. Melyiket nem Ő?


A, - „Ne lopj!”

B, - „Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s így foszszátok ki Égyiptomot.”

C,- „Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.”


8. Hol található a Bibliában ez az idézet? „Mert vannak heréltek, a kik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, a kiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, a kik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. A ki beveheti, vegye be.”

 

A,- Máté 19.12

B,- Példabeszédek 4.20

C,- Ilyen idézet nincs a Bibliában!


9. Az alábbiak közül melyik nincs benne a Bibliában?


A,- „Mikor kiirtja előled az Úr, a te Istened a nemzeteket, a kikhez bemégy, hogy bírjad őket, és bírni fogod őket, és lakozol majd az ő földükön:”  

B,- „Mikor kiírtja az Úr, a te Istened a nemzeteket, a kiknek földjét néked adja az Úr, a te Istened, és bírni fogod őket, és lakozol az ő városaikban és az ő házaikban:”

C,- „Egy nép, egy birodalom, egy vezér lesz a földkerekségen. A Seregek Ura harminczöt esztendőre megláncolja az ördögöt és fogcsikorgatás lesz úrrá a világban.”


10. Mivel választotta ketté Mózes a Vörös tengert?

 A,- A kinyújtott kezével..

B,- A Mózes által küldött bűnbak kolompjának hangjától széthúzódtak a vizek.

C,- Elektromos módszerrel, vízbontással. A keletkező oxigén és hidrogén elegye meggyulladva, világító tűzoszlopként mutatta az utat és a keletkező hő szárította a tenger fenekének iszapját.



11. A Bibliában van-e példa a Vörös tenger szétválasztásán kívül, hasonló monumentális, vízzel kapcsolatos csodára? Ne feledjük, a felsoroltak közül csak az egyik válasz helyes!


A,-  Jób próféta az Eufráteszt hosszában választotta ketté a Sátán hatásos megkísértése miatt

B,-  Illés próféta az összehajtogatott palástjával megütötte a Jordán folyót és az kettévált.

C, - Ezékiel próféta a saruszíjával osztotta két részre a Holt tengert, hogy gyorsabban Jerikóba érhessen.  



12. Mennyi idős volt Ádám, amikor meghalt?


A,  „És Ádám elhunya, mikor az ő kora nyolcszárharminczkét parsec vala.”

B, „És lőn Ádám egész életének ideje kilenczszáz harmincz esztendő;..”

C,  Ádám nem halt meg, hanem a mennyben van. Jézus, vérével időbeli korlát nélkül váltotta meg az emberiség bűneit. A Biblia nem határozza meg Ádám életkorát.


13. Melyik leírás illik hibátlanul a Jelenések Könyvének fenevadjára?


A, - Hét feje és tíz szarva van.

B, - Egy feje van és nincs szarva, a bal orcáját forradás tarkítja, az ő száma 666.

C, - Öt szarván hat szeme van, de nincs feje, viszont három vállal rendelkezik.



14. Ki mondta kinek az alábbi üzenetet?

„Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat.”


A, A Sátán adta a parancsot Avimelechnek a filiszteusok királyának, hogy kiirtsa a Lévi törzséből származó Amálek összes, számszerint hatezerkétszázegy leszármazottját.

B. Az Úr parancsát Sámuel próféta közvetítette Saul királynak. Amálek népe, Izrael fiainak ősi ellensége.

C. Az Úr adta a parancsot a Sátánnak közvetlenül az Özönvíz után, mert Amálek népe a Himalájában lakott, az alacsonyra kreált Özönvíz meg csak alig lepte el az ötezer száz méter magas Ararátot, ezért többen élve maradtak.


 

15. Ki mondta? „ Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétának eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” Mát5.17

 

A.- Dávid mondta akkor, amikor az irigyek kérdőre vonták, hogy miként tartotta meg a „ne ölj!”-t, amikor Góliát életét kioltotta.

B.- Baál Semehr, Moloch pap hírhedt gúnyos mondata volt. Amikor elfogta Izsajást, akkor a prófétát a nála lévő tízparancsolat tekerccsel együtt elégettette egy Moloch szobor belsejében.  

C. – Jézus mondta. ( Hegyi beszéd)

 


16. Mit jelent a „lelkes állat” kifejezés és hol található meg a Bibliában?


A. – A „lelkes állat” kifejezés csak Mózes második könyvében fordul elő, valójában az Úr    hatalmát, buzdítását kiterjesztette a 2.,3.,4.,8., csapásban résztvevő békákra, tetvekre, vadállatokra és sáskákra. Ezeket a „meggyőzött” állatokat hívták buzgónak, illetve lelkesnek.

B. – A Frigyláda két kérubját hívták lelkes állatnak,  ebben a formában csak Mózes 2.,3.,4.,5., könyvében és Józsué könyvében szerepel. Az Úr dühét a kérubokon keresztül szórta az ellenségre.

C. – A lelkes állat kifejezés csak Ezékiel próféta könyvében és a Jelenések könyvében található meg. Angyalokra és megmagyarázhatatlan túlvilági jelenésekre használja a Biblia.


 17. Mi volt Ónán bűne, amiért megölte őt az Úr?


A.- Nem vette feleségül az Úr által megölt sógorának özvegyét, és nem nemzett vele utódot. 1móz38.8-9-10

B.- Megleste Jezabel prófétanőt és önkielégítést végzett.

C.- Miután megölte bátyját, megerőszakolta az özvegyet, hogy a bűnös cselekedetből gyermek ne foganjon, a magot a földre hullatta. Ezért ölte meg Ónánt az Úr.


18. A Jelenések Könyvében melyik kifejezés szerepel?


A.- A Sátán anyaszentegyházából

B. – A Sátán zsinagógájából

C.- A Sátán katedrálisából


19. Melyik idézet van legkésőbb a Bibliában?


A.- „Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek.”  Zsolt49.8

B.-„ És vigye azokat a paphoz; az pedig áldozza meg először azt, a mely bűnért való áldozat, és tekerje ki annak fejét nyakcsigájánál, úgy, hogy el ne szakaszsza.” 3móz5.8

C. .-„ Bizony, bizony mondom néktek, ki én bennem hisz, örök élete van annak.” Ján6.47


20. A három közül melyik kijelentés van korábban, mint ez?:” Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, a ki e könyv prófétálásának beszédeit hallja:” Hogy ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;” jel22.18


A. - „És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak.”

B. – „Ezt mondja, a ki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!”

C.- „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 4
Heti: 13
Havi: 21
Össz.: 3 099

Látogatottság növelés
Oldal: MTV tesztsor 2
A-SZÖVETSÉG a sós és édes Özönvíz összefogásáért-MTV paródia - © 2008 - 2024 - a-szovetseg.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »